A Tócóskert rövid története


Először is ismerjük meg azt a vízfolyást, melyről a kertet elnevezték. A Tócót még a középkorban folyóként ismerte Debrecen lakossága, de ma már csak csatorna elnevezéssel illetik. Nézzük meg, hogyan mutatta be a híres helytörténész, Zoltai Lajos egyik munkájában:

" …156. Tócó folyása. Széles völgyet vájt vízfolyás. Több ággal ered a hajdúböszörményi földön, abból a Zelemér, Nagyhát, Macs, Cuca nevű pusztákon keresztül vonuló földhátból, amely legmagasabb pontját a rózsa szentgyörgyi. Csege- (Thege) halomban éri el, a tenger színe felett 167 méterrel. A Tócó völgye "egy hajdankorban nagyszerű folyam beiszaposodott medre gyanánt tűnik fel". (Termi Tud. Közl. 1875. VII. 465. 1.: A jégkorszak nyomai M. orsz.-on. És: Ortvay id, m. II. 329. 1.) Legszélesebbre tágul a Köntösgáti és Tócós kertek megett. A Köntösgát az új­ városi úton, a Bakgátja pedig a kishegyesi úton épült. A szétterülő víznek idáig Kistócó volt a neve. Míg a Tócóskert délnyugoti oldalán eső részét, ahol az Ó-gátnak nevezett régi vízszorító töltések ma is felismerhetők, Nagytócó-nak nevezték. (D. L. Tk. gyűjt. 80. évszám nélkül, a múlt század elejéről való térkép a tengeri földek kiosztásához.) A Tócó esése felső folyásában, ahol Macsi folyónak is nevezik, 2.15 méter kilométerenként; a város alatt csak 0.434 mtr.; a szoboszlai úton alul 0.834 mtr. Hossza pedig a debreceni földön, amelyet a Tócó oszt homoki és fekete földi részre, 19.558 kilométer. A város belső területe 3-14 méterrel lévén magasabb a Tócó völgyénél, minden szenny- és csapadékvíz onnan ide igyekszik. Erre a lejtős fekvésre való tekintettel épült Debrecen fedett csatornahálózata, elébb a múlt század harmadik évtizedétől fogva 'téglából, kilencven évvel később (1912-13.) betonból, mintegy 70 klm. hosszan: itt a szennyvíz könnyebb, biztosabb elvezetése végett az 1850-es évékben a Tócó kanyargó, sekélyes folyását Szepes-pusztán 3000 nl hosszú árokkal mélyítették. A világháború után pedig (1923-1.1929.) a város csatornázását összekötötték biológiai szennyvízszűrő teleppel, amelyet a debrecen-budapesti vasút déli- oldalán; a Tócó mellett rendeztek be 300 kat. holdon, nagy raktározó tóval. (Dr: Vásáry I: polg, mst. Jelentése 1928.-ró1 47--49. 1.) A Tócónak a Tégláskerten túli részét, ahol most a szennyvízszűrő működik ezelőtt Mogyorós `folyásának is nevezték. 1750-1850: közt vízi malmot is hajtott. Sőt 1772. körül másik vízi malmot is építtetett rája a város a böszörményi úton lévő Újgátnál. A Tócó völgyében, az újvárosi út mellett - a Köntösgátnál - fúrták 1711-14. közt a város vízvezetékét tápláló artézi kutakat is. A Tócó mellékéről gyakran kerülnek elő földmunkálatoknál, múzeumi ásatásokból is művelődéstörténeti emlékek. Már a kő- és bronzkori ember is megtalálta partjain megélhetésének legszükségesebb feltételeit. Nyomába léptek a népvándorláskor népei. A folyását hosszú sorban követő kisebb-nagyobb halmok a történelem előtti időkből va1ók. Néhányat a városi múzeum mindjárt alapítása után megásatott. A múzeum 1907., 1908. és 1927. évi Jelentéseiben, a Múzeumi és Könyvt. Értesítőben (1907.) és a Debr. Képes Kalendáriumban számoltam be ezekről. A Tócó közelében, a szentgyörgyi Csege-halom táján találták 1858-ban a világhírűvé lett hajdúböszörményi bronzkincset is. (Hampel: M. o. bronzkor.) A tócóvölgyi városi téglagyár agyagbányáiban nagy számmal mutatkozó méhkas alakú üregek Sőreghy János szellemesen megokolt új elmélete szerint az ősember fazekasmesterségéhez, tűzhelye felépítéséhez szükséges anyag kivájásakor keletkeztek. Eredeti rendeltetésük tehát nem az, hogy téli lakások, vagy éléskamarák szerepét töltsék be, ahogy ezideig vélekedtek általában a régészek a konyhahulladékkal, szeméttel, földdel megtelt efféle üregekről. (A Déri-múzeum 1931. évi jelentése 43-58. l.). Ha ez az elmés magyarázat csakugyan megállja helyét, akkor a Tócó völgyében, átellenben a később települt Debrecennel, körülbelül 1800-2000 évvel ezelőtt virágzó agyagiparnak kellett kifejlődnie, egy valószínűleg kevert barbár nép kezében, amely az üregekben talált edények tanúsága szerint már korongon dolgozott és a sok üreg bizonyítja, hogy vagy hosszú időn keresztül, vagy nagy tömegben állította elő a környék számára jól kiégetett csinos edényeit. De a magyarság is megszállotta ezt az egykor bővizű, halvadban gazdag, erdőtől is árnyékolt és védett Tócó partot. A megélhetés könnyűsége vonzotta ide Debrezun, Salamon, Zelemér, Szentgyörgy, Macs, Lombi (Szent Kereszt), Thurna (Boldogasszonyfalva) és Szepes nevű helységek legelső telepeseit. A monda szerint a Tócó olyan bővizű forrásból fakadt a zeleméri pusztán, hogy a debreceniek malomkövekkel (más változatban súlyos félszalonákkal) tömték el; hogy árvízként el ne öntse városukat. A középkori oklevelek Tochzo, Tothzow aqua, Tothzó néven már 1394., 1415., 1417., 1424. években említik. (Zichy Oklt. VI. 29., 359., 361., 441. és VIII. 209. L. Debr. Muz. 1912. évi Jelentésében is Zoltaitól Macs történetét.). A városi tanács 1554-bén eltiltja - az idegeneket a Thoczó tavában. való halászástól. (Jkv. 1547-57: 497; l.)- 1645-ben pedig a szűcsöket tártja távol a halászatra alkalmas Tócó vizének bőrmosással való beszennyezásétől. (Jkv. 1645:593. i.)…"

A Tócó folyó és a Tócóskert kapcsolata egy 1897-es térképen (Forrás: Papp József)

A Tócó termékeny melléke már az őskorban is lakott hely volt. Erről árulkodnak a régészeti ásatások eredményei is, melyet közöltek a város történetét ismertető Debrecen története I. kötetben: "…A Vincellér utca 19. ház udvarán lévő lelőhely felkutatatlan. A itt egy gyermeksírt találtak szőlőlugas telepítésekor. A sírban egy kis fazekat találtak. A területet azóta szanálták, és ez jó alkalom lenne a temető feltárására. Ezen a helyen kisebb X-XI. századi temetőt sejthetünk, hiszen a szegényes köznépi ékszerek és edénymellékletek nem magános sírokra jellemzők. E két temető a Tócó keleti partján fekszik. A közelükben kell lenni valahol a két X-XI. századi falunak is. A két temető között a Tócóskertből, pontosabban meg nem jelölt helyről ismerünk is egy IX -X. századi edénytöredéket, amely településre utal, de az túl messze van mindkét temetőtől. A településnyomok sora a Böszörményi úton sűrűsödik a nyulasi transzformátorállomásig. …1938-ban a Kishegyesi út 40. szám (szegényház telke) alatt is csontvázra, ill. koponyára akadtak csatornázás közben. Mellékletet itt sem találtak. Lehetséges, hogy e sír a XVII. századi feljegyzésekből ismert tócóskerti kis temetőt vagy ótemetőt jelzi. Végül is tehát e néhány temetkezés a késő középkori Debrecen történetéhez szolgáltat adatot, de nem bővíti az Árpád-korra vonatkozó topográfiai ismereteinket. A ma beépített terület IX-XIII. századi régészeti lelőhelyeinek topográfiai számbavétele után vizsgáljuk meg azt, hogy milyen következtetéseket vonhatunk le a régészeti lelőhelyekből és leletekből az egyes települések és Debrecen kialakulására vonatkozóan. A középkor embere a Tócó keleti partja és az ősi erdőség kőzött, a part menti hátságon települt meg legszívesebben és a legkorábban is. A Böszörményi út mentén sorakozó lelőhelyek legkorábbi emlékei megelőzik a honfoglalást. E feltételezést az egykori falusi élet nagy számban megmaradt emlékei, a fazekastermékek, a cserépedények töredékei…"

A Tócóskert első említését Zoltai így kommentálja: "…A ma is meglevő Tócóskertről 1566-ban leltem a legelső feljegyzést, így: Hortus prope fluvium Thotzó. Ebben a Tóczó folyó melletti kertben, 1575-ben Kiss György özvegye, Katalin asszony 46 frton adott el egy szőlőt Szabó Györgynek. Ugyanott Békési István 1646-ban már 300 frtot fizet Puskás Ferenctől megvett darab szőlőért. A Tóczós kertet 1720-ban új telepítéssel bővítik. Ettől fogva megkülönböztetnek Nagy és Kis Tóczóskertet…."

Debrecen város magisztrátusi jegyzőkönyvei így említik először a XVI. században a Tócóskertet:

1554/497/6. 1554. március 13. A tanács elrendelte, hogy senki idegen ne merjen a Tócó (Totzo) mocsárban halászni és a város lakói közül is senki a bíró pecsétje nélkül. És senki ne bátorkodjon többet fogni, mint amennyi a saját asztalára egy napra elegendő. A pecsétet pedig még aznap visszahozzák a bíró úrnak. Senki a parton az apró halakat ne hagyogassa ott, hanem a halászok tüstént visszadobják a mocsárba. A rendelkezés megszegőinek büntetése egy forint. E tó mesterének és gondviselőjének Nagy (Nagh) Gergely esküdtet választották.

1566/113/6. 1566. április 30. A Német utcai ( de Nymeth wcza) Kalmár ( Kalmar) György és bizonyos mások között, akiknek szintén kertjük van a Tóczó (fluvium Thoczo) folyó mellett, amiatt, hogy Kalmár Györgynek a mások kertjén kívül van a körülkerített és az ő sövénye azok kertjeinek védelme és biztosítása. Olyan ítéletet hoztunk, hogy mivel annyian vannak ott, akiknek a kertjét és a szőlőskertjeit Kalmár György sövénye védi, kötelesek legyenek Kalmár György sövényét, amely kertjének oldalától és hosszától van, közösen körülkeríteni és felépíteni, ugyanis az ő kertjüket és szőlőjüket is a veszedelemtől Kalmár György sövénye védi, míg az előtte és utána lévő sövényeit Kalmár György egyedül köteles felépíteni.

1575/554/3 1575. május 5. 3. Katalin asszony a néhai Kun /-/ György özvegye a debreceni (Debreceniensis) szőlőhegyen vagyis a Tócó /Totzo/ tó melletti kertben lévő szőlőskertjét, amely északról Szabó /Zabo/ György, délről pedig Vasszántó /Vassanto/ Ambrus szőlőskertjeinek szomszédságában van, kijelentette, hogy Szabó Györgynek adta 42 forintért, ezentúl kötelezvén magát, magára vállalván a fiak és testvérek összes terhét, és mindenki részéről felel.

1575/566/1 1575. május 31. 1 . Deák Fodor /Literatus Fodor/ melléknevű Péter prókátor Kormányos /Kormanjos/ Ambrusnak a Tócó /Toczo/ tava mellett lévő szőlőskertjét adóssága miatt letiltja.

A Tócóskert ábrázolása az 1783-85 között készült első katonai felmérés térképén

Annak idején a Tócós- és más kertek csak gyümölcsöskertekből és szőlőskertekből álltak. Területén a csősz- és présházakon kívül állandó jellegű építményt emelni nem volt szabad. Nézzük meg hogyan ír erről Sápi Lajos Debrecen építés- és településtörténete c. munkájában: "…A zárt határok közül felszabadult város az újsorosi házak építésével egyre nagyobb területet foglalt el a település peremén. A beépítés határán fekvő temetők mellett a XIX. század második felére a várost már teljesen körülzárták a szőlős- és gyümölcsöskertek. Kialakult a várost körülvevő összefüggő zöld övezet. A legrégibb szőlőskertekről, melyek a nyugati rész homokkal kevert agyagos talaján keletkeztek, már az 1500-as évekből származó jegyzőkönyvek megemlékeznek. Feltehető, hogy egyik-másik szőlőskert ezt az időt megelőzően már jóval korábban megvolt. Így a Tócóskertről, a Szent Miklós utca végén fekvő későbbi Postakertről, valamint a Német utcai kapun kívül levő jelenlegi Széchenyi kertről már az 1500-as években adásvételi egyességeket jegyeztek fel. De a Boldogfalvai kertről, a Hatvan utcai kertről is van emlékünk már az 1600-as évek közepéről. Hasonlóan vannak feljegyzések a Homokkertről és Csapókertről is már a XVII. századból. Újabb keletű a Sestakert és Sétakert, melyeknek keletkezése 1811., illetve 1844. évekre esik. Ezekben a kertekben korábban a lakóház építését élet- és vagyonbiztonság szempontjából eltiltották s csak a présház építését engedélyezte a tanács. E rendelkezést megtartották a XIX. század második feléig, amikor különösen a Homokkertben a tiltó rendelkezés ellenére kisebb lakóházakat építettek téli-nyári kintlakásra. Hosszú közigazgatási vita folyt a kerttulajdonosok és a hatőság között, míg végül a századfordulóra a Homokkertben való kintlakás a minisztérium döntése alapján polgárjogot nyert. Az engedély elnyerésével megindult a fokozatos letelepedés, melyet kővetett a többi kert tulajdonosainak a lakóház építése. Az újsorosi házak egészségtelen, sűrű beépítésű övezete után - mely a várost valóban fojtó gyűrűként vette körül - megindult egy rendezetlen, laza beépítésű külső kertes övezet kialakulása. Közműellátásról e területeken a nagy távolság és laza beépítés miatt abban az időben természetesen szó sem lehetett, így a fejlődő városközponttal egy időben épült ki egy laza, falusias beépítésű új lakóövezet, mely még kert jelleget mutatott. A beépítés annyira szétszórt lett, hogy beépítési területről vagy laksűrűségről erről az időről valóságos képet alkotni nem lehet. A kerteknek a városközponttal szerves kapcsolata nem épült ki. Az építkezés és kintlakás ellenére a kertek zárt jellege továbbra is megmaradt. Minden kertet kerítéssel, de legalább árokkal vették körül és a bevezető utakat kapukkal zárták el, melyek több helyen a második világháborúig fennállottak. A kertek önállóságára jellemző, hogy minden kertnek külön kertgazdája és közösen tartott csősze volt ki éjjel-nappal a kertben tartózkodott és vigyázott a kerti javakra. A présházakat, különösen a Vénkertben, valamint a Sestakertben és Sétakertben igen gondosan építették meg tágas fedett tornáccal, melyet a századforduló szokása szerint a szobafestők által készített nagyméretű tájképekkel díszítettek. Ezek a helyiségek lettek nyáron és kora ősszel a debreceniek állandó kirándulóhelyei, de ősszel és télen is, mikor már a hideg beszorította őket, szívesen látogattak a pincét és présházat. Ilyenkor a szomszédok összejöttek és sokszor a késő estébe, sőt éjszakába nyúlott a beszélgetésük a könnyű sestakerti, homoki bor mellett…"

1897-ben született szabályrendelet, mely az építkezésre alkalmas telek nagyságát 300 négyszögölben határozta meg (szélessége min. 10 nöl, mélysége min. nöl) és előírta, hogy az udvarnak a telek min. 25-30 %-át kell elfoglalnia. Aczél (Stahl) Géza főmérnök által 1907-ben készített részletes szabályozási terv, mely a belsőségek mellett már magában foglalta a kertségek és külső telepek rendezését is. Az előkertes beépítési módú II. építési övezetben, mely a körúton kívül eső területeket foglalta magába, a terv utcanyitásokkal biztosította a helyes település kibontakozását, valamint javasolta a temetők jelentős részének beépítését.- írja munkájában Kozma Gábor 1990-ben. 1961-ben Kalata Gyula vezetésével kidolgozták az új városi rendezési tervet, melyben a családi házat építeni szándékozók számára a Hatvan utcai kertet, a Tócóskertet, a Széchenyi-kertet, a Homokkertet és a Csapókertet jelölték ki. "…A hatvanas évek végén az egyre nagyobb méretet öltő lakáshiány megszüntetésére elkezdődött a többszintes panelházak építése: Csapó utcában, Fényes udvarban, Burgundia utcában, a Szent Anna utcában, a Darabos utcában folytak, majd az első lakótelepnek, a Vénkertinek a felépítésével folytatódtak Ezt követően épült a Bethlen utcai rész melyet a már korszerűnek mondható Újkerti, majd a Tócóskerti követett. Az Újkerti lakótelep 1976-tól 1981 végéig épült, 7.524 lakással, a Tócóskerti a 70-es évek végén indult, 7.163 lakással. Az 1980-as években az állami lakásépítésben visszaesés következett be, a Hajdú megyei ÁÉV saját szervezésű és értékesítésű lakásépítésbe kezdett, megindulva a minőségi lakásépítés irányába, ezzel megkezdődött az úgynevezett piaci lakásépítés és lakásértékesítés, először a Vezér utcai lakótelep déli részén, ahol a paneles technológiát sor- és átriumházak, egyedi tervezésű, új megjelenésű társasházak építésére alkalmazták, igen nagy sikerrel és érdeklődéssel. Az építkezés a Vezér utca északi részén is folytatódott. A Tócóvölgyi lakótelep építése a paneles technológia lehetőségeit tovább tágította, alaprajzi kialakítása, az épületek megjelenése, a tömbök organikus formája mutatja ezt. A Tócóvölgy és a Vezér utca északi részének részbeni felépítése után a Házgyár lényegében befejezte termelését…." olvasható a tanulmány a DMJV 2001. december 22-i közlönyében. (2001.év 22. szám)

 

Debrecen kertségeit tehát kezdték szanálni és beépíteni. A szanálás viszont nem ment zökkenőmentesen. A kevés anyagi fedezet csak arra volt elég, hogy a lazán beépített, viszonylag nem nagy lakósűrűségű kertségek estek ennek áldozatul. Így "menekült meg" a Csapókert, Homokkert stb. mivel itt már a beépítettség nagysága és sűrűsége aránylag nagy volt s viszonylag messze estek a Balmazújvárosi úton 1971-ben felépült Házgyártól. Abban, hogy az új lakótelepeket Debrecen nyugati részein jelölték ki, több tényező is szerepet játszott. Egyrészt ekkorra már kétvágányosították a debrecen-nyíregyházi vasútvonalat, s kihelyezése nem jöhetett számításba. Nézzük meg hogyan látja a Tócóskerti és a Tócó-völgyi lakótelep felépítését Filippinyi Gábor és Papp József a Debrecen története c könyv 5. kötetében: "…Az Újkerti lakótelep építésének befejezése előtt megindult a Tócóskerti lakótelep tervezése az István út, Vincellér, Derék utca és Kishegyesi út által határolt gyér beépítésű szanált területre, mintegy 7200 lakással. A csak részben teljesült, ún. beépítési tervet Boruzs Bernát építész és csoportja készítette 1982-ben. A tervezés az akkor sikeres Újkerti lakótelep tanulságait továbbfejlesztve, azokat még konzekvensebben kívánta alkalmazni. Közlekedésrendszere forgalmilag a lakótelepet határoló utakra épül, a járműveket ezen utak mentén kialakított parkolókban állítja meg, forgalommentes belső területeket létrehozva. A lakóterületet keresztezi az egykori Margit utca, amelynek nyomvonalát a Tócó-völgy felé irányuló gyalogos főútként a terv megtartja. A lakóépületeket a terület keleti és nyugati hosszoldal a terv változó magasságú, de középmagas kategóriába tartozó íves épületkaréjokba szervez, melyek a behajlított tenyér analógiájára a déli védett ölükben gyermekintézményeket tartalmaznak. Az épületkaréjok a Kishegyesi út mentén többszintesre szelídülnek. Az általuk határolt tömbök déli oldalán középmagas pontházak vannak. Az épületkaréjokat kívülről határoló utak mentén, a karéjok között parkolók, illetőleg többszintes parkolók helyét is kijelöli. Az intézményeknek építészetileg is hangsúlyos három csoportja szerepel a tervben. Az északi és a déli azonos elvek alapján megtervezett. A harmadik a központi intézménycsoport. Megközelítőleg a lakótelep tengelyében, észak-déli hossztengellyel, forgalmilag a Kishegyesi útról és a Vincellér utcáról megközelíthetően középmagas pontházak füzérével közrefogva egy-egy üzletház tervei készültek el (beépítési tervben). A lakóépületek földszintjén és az összekötő tagokban üzleteket, vendéglátó, szolgáltató és egészségügyi rendeltetésű egységeket helyeztek el, és elkészült a lakótelep központjának terve is a Margit utca mentén, kétszintes épületegyüttes formájában. Tekintettel arra, hogy a lakosszám 20-25000-re volt becsülhető, az intézményigény nem csekély. A lakótelep belső hosszoldalán két gyalogút szerepel a tervben. Ezek oktatási intézményeket, általános iskolákat, óvodákat, művelődési központot és sportterületeket fognak közre. A tömbbelsőket a terv erdészeti módszerekkel kívánta intenzíven fásítani. A beépítési terv meglehetősen nagyvonalúan alkalmazta a közműveknél az Újkertben bevált közműalagút-rendszert, a közműveket, főleg a távfűtést négy alrendszerre bontva. Az állami források nagymértékű csökkenése miatt a nagyvonalú tervek csak részben valósultak meg, a program csökkentése elsősorban az intézményeket és - a beruházás végén - a kert és parképítést érintette. A megvalósítás feltétele a Hortobágy-Füzesabony vasútvonal kihelyezése volt, ami késéssel ugyan, de végül is időben megtörtént. A lakóépületek az eredeti terveknek megfelelően létesültek. Az északi és déli üzletközpont egy-egy ABC áruházra szegényült és elmaradt a lakótelep központjának megépítése is. A gyermekintézmények mellett épült egy új középiskola is (Boruzs Bernát), a jelenlegi Medgyessy Gimnázium. A lakótelep tervezett központi intézményei helyett csupán ABC áruház, posta, gyógyszertár, nyugdíjasház, összességében egy kisstílű, a lakótelephez nem méltó, a központot semmiképpen nem pótló intézménysor valósult meg, amin az utóbbi években a Derék utca felőli végen megépült újabb élelmiszer-áruház, és az ott építés alatt álló római katolikus templom (Kőszeghy Attila) sem változtat. Megmaradt múzeumként a Holló-ház, Holló László festőművész utolsó lakóhelye, de elmaradt a kertek, parkok építése, növényzet híján, a nagy távolságok miatt a tömbbelsők sivárabbnak hatnak és általánosságban is hiányoznak az Újkerti lakótelepnél tapasztalható változatos, intim részletek. Mindenképpen megemlítendő a lakótelep egyik kijelölt parkolójának helyén, a Széchenyi utcával szemben, a lakótelep építését követő hosszabb tervezés és előkészítés után a tócóskerti református templom (Lengyel István) 1997. évi felszentelése. A templom a centrális térszervezés mai megfogalmazása. A templom telepítését a Széchenyi kert és a Tócóskert gyülekezetének közös használata indokolja. A teljes épületegyüttes még nem készült el. A Tócóskert megépítését követően az állam gyakorlatilag képtelenné vált a lakásépítés támogatására. Helyébe az OTP lépett. Ennek következménye a lassúbb építési ütem, a kisebb lakásszám és a gyártókapacitás kihasználatlansága miatt az építő szervezet részéről tapasztalható nagyobb építési hajlandóság, nagyobb fogadókészség az egyedi megoldások iránt. Mindezek előnyére váltak a további építések minőségének. Tervezési előzmények után, 1985-től megközelítőleg egy időben két lakótelep építése is megkezdődött, az egyik paneles építési technológiával a Tócó-völgyben, a másik a belvárosban, a városközpont peremén, a keleti tehermentesítő út (Sumen utca) és a Wesselényi utca között alagútzsalus építési technológiával. A Tócó-völgyi lakótelep ún. beépítési terve (Boruzs Bernát, Rácz Zoltán és Sasváry Andrea) a Tócóskerttől nyugatra a Derék utca és a Tócó patak közti területre készült. A lakótelep fő kompozíciós eleme a lakótelep tengelyében kötetlen nyomvonalon vezetett a természetes terepadottságokat is kihasználó patak és "zöldfolyosó", amire két oldalról ráépülnek a patak irányában nyitott, zártsorúan megépített "U" alakú többszintes, keretes, és a paneles lakóterületek esetében Debrecenben először - magastetős lakótömbök. A kompozíció része a lakótelepen belül kialakított körút. A lakóépületek alapterveit Kovács Péter építész készítette. A lakóépületek vonalvezetése lágy, követi a patak természetes vonalvezetésének elvét. A lakótömbök belső zöld felületei ilyen kompozíció mellett egymásba folynak. A gépjárművek belső forgalmát a kívül haladó közlekedő utakról nyitott zsákutcák biztosítják. A lakóterület nyugati szélén földszintes és tetőtérbeépítéses, csoportos családi házakat terveztek, így a beépítés magassága a Tócóskerttől a Tócó patak irányában csökkent. A mintegy 3400 lakásos lakótelepnek teljes alapfokú ellátást szántak. Csatlakoztatták északi irányban a Kishegyesi úti szociális otthon együtteséhez és a Tócó mentén tervezett strandfürdőhöz. Pénzügyi fedezeti okokból a lakótelepnek kevesebb, mint fele valósult meg a keleti oldalon. A tervezett U alakú ötlakószintes (földszint + háromemeletes, tetőtérbeépítéses) lakóházak tömbjei a Tócó irányában nyitottan állnak. Sajnálatos módon elmaradtak az ellátó létesítmények is. A félbe maradt Tócó-völgyi lakóteleppel zárult a Debreceni Házgyár paneles építési tevékenysége…"

És most jöjjön egy kis száraz műszaki szöveg: A nagyobb lakótelepeken felépült lakások száma:

Béke útja 437

Dobozi lakótelep 1.423

Burgundia utca 324

Csapó utca 1.026

Hüvelyes utca 880

Mester utca 1.029

Vénkert 3.473

Újkert 7.524

Tócóskert 7.163

A paneles épületek jellemzői: A lakásépítési tervek az 1960-as években olyan számú lakás építését irányozták elő új a mennyiségi lakáshiány felszámolására, melyet csak egy hatékony, viszonylag kevés élőmunkát igénylő, iparosított eljárás tudott kielégíteni. Külföldi példák alapján, külföldi technológiák átvételével ezért házgyárak létesültek Budapesten és az ország nagyobb varosaiban, részben a dániai LARSEN-NIELSEN technológia, részben pedig szovjet technológia alapján. A rendszer lényege, hogy szintmagas, teherhordó betonból, hőszigetelésből és külső - általában ugyancsak beton kéregből készített külső falakból, illetve 15 cm vastag beton belső teherhordó falból épített és ilyen falakkal körülvett cellák és az ezekre terhelő, kisebb helyiségeknél cellaméretű, nagyobbaknál pedig több elemből álló vasbeton födém alkotja a rendszer vázát. Az épületek általában - az első időkben kizárólag - központilag jóváhagyott típustervek alapján készültek, vagy földszintet és IV emeletet tartalmaztak, mivel ilyen szintszám esetében még lift beépítése nem volt kötelező, vagy földszintet és X emeletet tartalmazó, lifttel szerelt épületként épültek, ahol a magas szintszám alacsonyabb fajlagos kivitelezési költséget eredményezett. Az ennél magasabb épületnél a magasházakra vonatkozó szigorúbb tűzvédelmi szabályokat kellett betartani, ami a biztonsági megoldások miatt többletköltségét jelentett, emiatt csak néhány XIV emeletes épület létesült az Újkerti lakótelepen. A 70-es évek végén - összegezve az addig összegyűlt paneles építési tapasztalatokat - a debreceni házgyár rekonstrukciót hajtott végre, mely a gyártástechnológiai fejlesztések mellett a hőszigetelés vastagítását is jelentette, ekkor növelték 8 cm-re a NIKECELL vastagságát a homlokzati panelben. A tetőszigetelés hagyományos kavicsolt lemezfedés, később az ilyen épületekhez kifejlesztett NEOACID műanyag lemez, de ezek nem teljesítették az elvárásokat, technológiai és anyaghiba miatt rendszeresen meghibásodtak, újra előtérbe helyezve a hagyományos megoldásokat. A tető hőszigetelése induláskor BAGUPA, később NIKECELL hőszigetelő tábla lett. A piaci lakások építésével együtt megjelent a magastető készítésének igénye, részben gazdasági részben esztétikai okokból. A tetőterek jelentős része beépített, hagyományos ácsszerkezettel, majd előregyártott módon. Az épületgépészeti szerelésre a térelemes megoldás volt a jellemző, a vékony falú vasbeton dobozokat a házgyárban előre gyártották és szerelték, a helyszínen a vezetékeket folytonosították csupán. Jellemzően kétféle térelem készült, a kisebb lakásokhoz a wc-t is magában foglaló, úgynevezett kis térelem, illetve a külön Ovo-t tartalmazó nagy térelem. Az előbbi 167 x 167cm" míg az utóbbi 167x253 cm méretű. A térelemek mindig belső terűek voltak, gépi szellőzéssel, mellékcsatornás szellőzővel, tetőventillátorral. A konyha vagy a térelem strangjára, volt felfűzve, vagy önálló felszálló készült hozzá. A későbbi építésű házaknál, a piaci értékesítésű lakásoknál már sokszor elmaradt a térelem, így falakkal határolt, nagyobb alapterületű, szabadabb alaprajzi kialakítású vizes csoportok készülhettek. A házgyári épületek szerkezeti okokból általában monolit, később előre gyártott fogadószinttel épültek, ezek vagy tároló-szintként, vagy garázsszintként funkcionáltak. Az épületek fűtése a piaci értékesítésű lakások megjelenéséig zömmel távfűtés, a használati melegvizet ugyancsak a távfűtő hálózat biztosította. A főzés eleinte gáztűzhellyel, később villanytűzhellyel történt, a gáz később ismét megjelent. A 80-as évektől felerősödött az igény és megteremtődött a lehetőség a fali kazánok és vízmelegítők vagy kombinált fűtő- és használati melegvíz-termelő készülékek alkalmazásra. A lépcsőházak között mind a homlokzatra szervezett, mind a belső terűek előfordulnak. -ez is a DMJV 2001. december 22-i közlönyében olvasható (2001.év 22. szám).

Vissza